From: Anna Banana
Date: November 30, 2006 6:42:58 AM GMT+01:00
Subject: A MŰVÉSZBÉLYEG-KIÁLLÍTÁSAIM TÖRTÉNETE
Kedves JULIA & GYORGY
Ami itt következik, egy kicsit "döcögős", mivel több korábbi írásomból rakosgattam össze, hogy határidőre elkészüljek vele.
Üdvözlettel,
Anna
1987-től??? Így akkor pont 20 év történetére vagytok kíváncsiak. Oké. Az én emlékeim ennél biztosan korábbra nyúlnak vissza de nézzük, mennyire tudom visszaidézni, mi is történt pontosan abban az esztendőben, az én alkotói világomban a művészbélyeg terén. Egy nyomós okom mindenképpen van, hogy kicsit korábbra menjek vissza, mégpedig az, hogy elmondhassam, akkoriban Ed Varney kereskedelmi vállalkozásában dolgoztam, az Intermedia Pressnél, ahol elsajátítottam a színes nyomtatás összes fortélyát. 1986-ban szerveztem meg első önálló európai körutamat, melynek során Koppenhágában bemutattam Banana Split című installációmat, majd performanszokat és egyéb eseményeket Umeában, Svédországban, Gentben, Hágában, Eeklonban és Londonban. Az alkalmat arra is kihasználtam, hogy meglátogassam mail-art művészbarátaimat Stockholm Hjallerupban, Mindenben, Rosenheimben, Trogenben, Kölnben, Wellenben, Arnheimban, Amsterdamban, Londonban és Leedsben.
Körutazásom kezdetén még az volt a tervem, hogy minden egyes városban, ahova eljutok, új bélyegívet alkotok, de a felülmúlhatatlan Netmail párossal ellentétben nem volt az ilyen fajta munkához szükséges nyugodt terem, időm és energiám. Utazásaim során azonban különböző anyagokat gyűjtöttem össze, többnyire térképeket, azon kívül mindenféle régi könyvet, ami felkeltette érdeklődésemet, majd a visszatérésem után, 1987-ben, egy 16 darabból álló bélyeglapsorozatot alkottam, amely az Európai körút emlékbélyegek (European Tour Commemorative Stamp, ETC.) elnevezést kapta. Korlátolt példányban került kiadásra, pontosabban minden egyes ívből 15 másolatot készítettem az akkoriban újnak számító Canon színes lézer fénymásolóval. A térképek a bélyegívek hátteréül szolgáltak, melyekre aztán különböző ábrákat és jelképeket kollázsoltam olyan fogalmakkal együtt, mint Physical Fitness (Testi Egészség), Unknown Artist (Ismeretlen Művész). A következő évben a Canada Council Art Bank részlege – amely művészi munkákat kölcsönöz külömböző állami szervezeteknek Ottawában – megvásárolt tőlem egy sorozatot az Európai Körút Emlékbélyegek-ből. Egy év elteltével ezek a kiadványok egyre keresettebbé válltak, így az Art Bank egy második sorozatot is megvásárolt az újabb munkáimmal együtt, melyeket 1987-ben és 1988-ban készítettem.
Igazán meglepett, amikor 2000. április 25-én megjelent Johathon Gatehouse Art in Office című cikke a kanadai nemzeti napilapban, a National Post-ban. Az újságcikk az Art Bank-től kikölcsönzött munkákról szólt, melyek ott lógtak a kanadai parlament irodáinak falain, az úgynevezett House of Commons-ban. Illusztrációként az egyik bélyeglapom, a Twenty Years of Fooling Around with Anna Banana színes reprodukciója szerepelt. Soha sem tudtam meg, ki válogatta be a munkámat, de elégedetten konstatáltam, hogy a parlamentben ékeskedik.
Visszatérve a kezdetekhez, 1971-ben kezdtem el levelezni küldeményművészekkel, miután körbe küldtem Banana Rag című folyóiratomat a vancouveri barátaimnak, akik ezt a gesztust az Image Bank Request List megküldésével viszonozták. 1976-ban készítettem első kollázsolt bélyegívemet az akkori színes xerox fénymásolóval, azért, hogy csereberélni tudjak, miután megismerkedtem Carl Chew és Ed Higgins munkáival. A nyolcvanas évek közepén kezdtem el komolyan bélyegkészítéssel foglalkozni, különböző kiállításokon vettem részt, többek között 1989-ben a Seattle-i Davidson Galériában, ahol Felter volt a kurátor. Ezt követte a Bumbershoot Fesztivál úgyszintén Seattle-ben, majd egy három személyes bemutatón is részt vettem 1992-ben, Ed Varneyval és Jim Felterrel, Vancouverben.
Munkáim többek között az alábbi kiállításokon szerepeltek: az Art Travels mail art fesztiválon, melyet a kanadai Nemzeti Postamúzeum (Civilizációs Múzeum) szervezett Hull-Québecben, 1992-ben; a Mail Art – Netzwerk der Künstler című kiállításon a berni (Svájc) Postamúzeumban, 1994 februárja és májusa között; a Timbres d’Artistes kiállításon a párizsi Postamúzeumban; a Mail art and Artistamps című kiállításon a chicagói Kolumbia Egyetem Könyvművészeti Központjában, 1997-ben. Önálló kiállításom volt 1998-ban a Sarenco Művészklubban Veronában, Stamp Art and Artists Stamps címmel a bostoni Művészeti Intézetben 1999–2000-ben, valamint Motherland/Fatherland címmel a moszkvai Nemzetközi Fórumon, a Movy Manege Kiállítócsarnokban.
A kanadai Art Bank, a Kanadai Művészeti Szövetség Tanácsának egyik részlege (azonos NEA-val az USA-ban) két ízben vásárolt a művészbélyegeimből nagyobb sorozatokat, melyeket kellően bekeretezve különféle állami szervezeteknek adtak kölcsönbe a fővárosban, Ottawában. 2000-ben, a Nemzeti Posta kétoldalas színes cikkben jelentette meg az állami művészeti intézetek által kikölcsönzött darabok jegyzékét. Ennek része volt az egyik bélyegsorozatomról készült színes reprodukció, a Twenty Years of Fooling Around with A. Banana című bélyeglap, és még sok más művész munkája. Sokszori tudakozódás után kiderítettem, hogy munkámat a Liberális Párt kölcsönözte és állította ki a nemzeti parlament pártgyűlés-termében, Ottawában.
1988-ban létrehoztam az International Art Post közös kiadói vállalkozást, azzal a céllal, hogy jó minőségű bélyegeket nyomtathassunk hasznosítható példányszámban a művészek számára. A mai napig is folytatom ezt a kiadványsorozatot, így 19 év alatt 28 kiadást sikerült létrehozni. 1991-ben a Banana Rag-et Artistamp News (ASN) névre kereszteltem, ilyen módon nyilvánítva ki érdeklődésemet az akkoriban virágzásnak indult műfaj, a művészbélyegek iránt. 1991 és 1996 között nyolc darab 12 oldalas kiadványt publikáltam. Az egyes példányok kivétel nélkül néhány valódi bélyeget is tartalmaztak (4–8 db/példány), melyek színes letéphető tömb formájában voltak nyomtatva, és minden példány tartalmazta egy vagy két kimagasló művészbélyegkészítő életrajzát, a munkáik reprodukciójával együtt. Mindig létezett egy „új kiadványok” című rovat, amely röviden beszámolt az újonan érkezett bélyegívekről (legtöbbjüket fekete-fehérben reprodukáltam). A folyóirat egy olyan rovatot is magába foglalt, amelyben különféle aktuális kérdéseket lehetett megvitatni.
Az International Art Post (IAP) és az Artistamp News (ASN) folyóirat korlátolt példányban jelent meg (49 példányából mára mindössze 1 maradt meg) az Artistamp Collectors Albumban. Az ACA egy textilkötésű, háromgyűrűs iratgyűjtő, kétszín-szitanyomású borítóval –, amely magába foglalja a Jas Feltertől, Dogfishtől és tőlem származó tanulmányokat, a védőfóliás fekete lapokra felkasírozott összes ASN és IAP kiadvánnyal együtt. Az évek során kézileg egybegyűjtött kiadás ára 450 dollár, szállítási díj nélkül. Az IAP visszamaradt példányai különálló bélyegívként is kaphatók. A perforáló gépem egy 1915-ből származó Rosback, egy rotációs, kézi adagolású, elektromos meghajtású, kerek lyukú készülék, mely 1000–10000 ívet kitevő kiadványokat képes perforálni.
Most pedig következzen egy hozzávetőleges lista a "Queendom of Banana" (A Banán Királynőség) bélyegeiről, melyek közül sok már nem kapható.
KÖZÖS ALKOTÁSOK
TALÁLT bélyegképek: